László Martinnak nagyon fekszik a Kislőtér, abszolútban már a harmadik

Bútor vitte a negyediket is, szemmel láthatóan nagyon élvezi, sőt, a célban el is mondta, annyi kiegészítéssel, hogy nem tudja, mikor hagyja abba, ha ennyire jó… Nos, mögötte megint László lett a második a Kislőtéren, és fel is jött a harmadik helyre, igaz, ehhez kellett Turánék baja is, a Volkswagenben eltörött a féltengely, így pedig csak két kerékhajtással jöttek, nem gyorsan. Vincze, Velenczei és Rang szépen sorban, szorosan egymást követve jöttek le, így pedig összetettben Vincze őrzi második helyét, míg Velenczei a negyedik, Rang az ötödik.
 


Turán Frici a törött féltengelyjel a 7-ik helyig csúszott vissza, valamivel több mint másfél perc hátránnyal Bútor mögött, de csak valamivel nagyobb a hátrány Vinczével szemben, mint 40 másodperc, szóval, ha rendbe rakják a szervizben a Polót, akkor vasárnap még bármi is lehet...

2023. április 01. információk
vissza