Rafael Tamás - A murvás autónk nyújt igazi élményt

 Másik GT autó híján, a Rallye2 kategóriában versenyez a Rafael-Szabó páros, aki a kétkerekes autók között szeretne győzni.

  • Rendhagyó módon murván kezdődik az Országos Rallye Bajnokság, és nem is akárhol a Székesfehérvár melletti pályákon, ami a mezőny egyik kedvenc térsége. Mit szóltatok hozzá, hogy nem a megszokott aszfaltos versenyek egyikén indul a szezon?

  • Meglepett engem is, hogy murvás futammal indul a bajnokság, nem ehhez vagyunk hozzászokva, de nagyvonalakban teljesen mindegy hogy mivel indul, ugyanúgy készülünk. Elvileg az autónk fel van készítve, hiszen abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy van külön autónk murvára és aszfaltra is, így ezzel nem kellett annyira foglalkoznunk.

Nagyon szeretünk murván menni, nagyobb élményt nyújt az aszfaltos gyorsaságiknál. Jelenleg is tart a felkészülésünk, az autó próbáljuk a legjobb formájába hozni.

  • Nem is nagyon ismerek más versenyzőt, akinek két ugyanolyan autója lenne a saját versenyzésére, de kétféle talajtípusra.

  • Valóban ugyanaz a két autó, talán az aszfaltos kocsink kicsit szebb, erősebb, de nagyvonalakban ugyanaz a két típus, csak egy pár évjárat különbség van köztük. Viszonylag régóta, immár három éve használjuk a murvás autót, nagyon szeretjük, sőt néha még jobb élményt is nyújt, mint az aszfaltos. Ezzel az autóval csak Veszprémben, Fehérváron, a Mikulás- és Waldviertel Rallye-n, illetve a környékbeli murvás versenyeken indulunk. Nagy álmunk lenne, ha egyszer hóban is mehetnénk vele, ami sajnos idén sem jött össze, nem volt olyan az időjárás, hogy ezt megengedje.

  • Most mi az álmod? Mivel lennél elégedett?

  • Az álom az, hogy célba érjünk! Nézegettem a nevezési listát, szerintem nem lesz másik GT autó, ezért felsorolnak az RC2-be a Rally2-es kocsik közé, így nekünk nagy esélyünk igazán nincs. Nem az eredmény miatt megyünk, de a régi BMW-s csapattársakat és a kétkerék meghajtású autókat szeretnénk megelőzni, de erről majd szombat vagy vasárnap este tudok többet mondani, hogy sikerült-e vagy sem…

A célunk, hogy a kétkerekes autók között elől menjünk.

  • Mi lesz még számotokra a menetrend?

  • A hivatalos teszten szeretnék menni csütörtökön, mert a munkahelyi elfoglaltságok miatt sajnos nem nagyon van időm ezzel máskor foglalkozni, a hétvége pedig úgyis rá lesz szánva, akkor ez belefér.

 

2023. március 31. interjúk
vissza