Velenczeiék nyerték a Székesfehérvár Rallye-t

A Velenczei Ádám- Vánsza Zsolt kettős megismételte négy évvel ezelőtti sikerét, és ismét győzni tudott Székesfehérváron. A nógrádi páros magabiztos versenyzéssel a második gyorsasági szakasztól kezdve vezette az összetett eredménylistát. Mögöttük nagy küzdelem folyt a minél jobb helyezésekért, a technikai és vezetői hibák gyakran átírták a sorrendet. Végül a Német-Németh kettősé lett a második, míg az Osváth-Májer párosé lett a harmadik hely.

A Peugeot Kupa győztese a Czékmány Norbert-Takács Gábor duó lett. A Rallye2 küzdelmeit a Várnai Dávid-Szabó Tamás páros, a Rally3 versenyében pedig a Fenyvesi Péter-Szabó Beu Beatrix kettőse végzett az élen. A Historic kategóriában a Wirtmann Ferenc-Kerekes József duó diadalmaskodott.

Nyilatkozatok a verseny végén:
Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt (Skoda Fabia R5): „Otthon hülyéskedtünk, milyen jó lenne, ha meglenne a sorminta, a 3-2-1, ez most valósággá vált. Nagyon örülünk neki. Nagyon nehéz volt ez a mai nap, nehezebb megtartani az előnyt, mint harcolni érte. Nem a saját tempónkban mentünk, lassabbak voltunk, és érdekes módon így többet hibáztam. Nekünk bejönnek ezek a Fehérvár környéki pályák, szeretjük ezt a versenyt. Köszönöm a csapatnak, hogy ilyen tökéletes autót kaptunk. Örülök, hogy visszatértünk a bajnoki első helyért folyó küzdelembe.”

Német Gábor, Németh Gergely (Skoda Fabia R5 RS): „Az első szakasz még rendben volt, próbáltuk a távolságot csipkedni. A második szakaszon belülről úgy éreztük, hogy egy részében jól megyünk, jó a ritmus, talán tudunk a hét másodpercből még faragni, aztán a hosszú egyenes végében elmértem a féktávot és megforogtunk. Tolatnunk kellett és harminc másodpercet ott hagytunk, ott eldőlt, hogy nem tudunk a győzelemért harcolni. Utána következett a másik kihívás, hogy Klausz Kristófék bejöttek a második helyre. Nagyon sajnáljuk, hogy kiestek, rossz így előre lépni, de mindent megtettünk azért, hogy a végén bármi történik, ott tudjunk lenni. A power stage-re nagyon készültünk, nagyon szerettem volna megnyerni, de volt most egy nálunk gyorsabb.”

Csomós Miklós, Nagy Attila (Skoda Fabia R5 RS): „Reggel elég nehéz volt úgy felkelni, hogy hátulról kezdjük a napot, de ma nagyon kevés pontot veszítettünk az ellenfeleinkkel szemben. Ehhez az is kellett, hogy Frici is hibázott tegnap és Kristóf is kiesett ma. Az autóval mindenképpen össze kellett csiszolódnunk, úgy gondolom, jó napot zártunk. Egyáltalán nem volt laza nap, aszfalton nagyon gyorsak a magyar srácok. A power stage-en meghúztuk, és így is nagyon keveset tudtunk adni Gabikának.”

Osváth Péter, Májer Dávid (Skoda Fabia R5): „Azért feszíteni kellett szépen, hogy a végére ideérjünk és ezt a helyet megszerezzük. A fiatalok és a többiek is nagyon nyomják, mindig beleugrok olyan kategóriákba, ahol a legtöbben vannak, de nem baj. Itt vagyunk, és örülünk, hogy jó helyezést értünk el.”
 
Trencsényi József, Verba Gábor (Skoda Fabia): „Ma is nagyon kellett sietnünk, mert nagyon közel voltunk egymáshoz. Osival (Osváth-tal) elég keményen megküzdöttünk egymással az abszolút harmadik-negyedik helyért. Próbáltam masszírozni az Osit, hátha hibázik, és maga elé enged, nem sikerült, de végig nagyon kellett nyomnom. Sajnos izgultam a fiam miatt, aki mögöttem haladt, mert gyorsan jött, és benne nincsen annyi versenykilométer. Nagyon örülnék, ha ő előttem végezne, most ült először R5-ös autóban, aszfalton. Nagyon ügyes volt Vince, főleg úgy, hogy nyolc éve Angliában él és csak jobbkormányos autót vezet. Profi volt.”

Czékmány Norbert, Takács Gábor (Peugeot 208 Rally4): „Nagyon nagy kihívás volt, ez volt az eddig legnehezebb versenyünk a kupában. Nagy küzdelem volt amiatt, hogy nem ismertük errefelé a pályákat, de jó csapatmunkával összepakoltuk. Visszafogottabb kezdés után szépen épültünk, és a legvégére egy erős power stage győzelemmel összejött a Peugeot Kupa is, úgyhogy mérhetetlenül boldog vagyok és hálás a csapatnak. Fogarasi Atinak külön gratulálunk, aki hazai pályán rettentő gyorsan és ügyesen közlekedett.”
 
Székesfehérvár Rallye 2024, GY11 eredmények:
1. Csomós Miklós, Nagy Attila (Skoda Fabia R5 RS)                               5:54,5p
2. Német Gábor, Németh Gergely (Skoda Fabia R5 RS)                         +2,1mp
3. Bútor Róbert, Tagai Róbert (Citroen C3 WRC)                                    +7,7mp
4. Turán Frigyes, Zsiros Gábor (Volkswagen Polo R5)                             +8,2mp
5. Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt (Skoda Fabia R5)                                  +9,0mp
6. Trencsényi József, Verba Gábor (Skoda Fabia)                                    +18,0mp
 
Székesfehérvár Rallye 2024, ideiglenes végeredmény:
1. Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt (Skoda Fabia R5)                                   1:02:57,6ó
2. Német Gábor, Németh Gergely (Skoda Fabia R5 RS)                          +22,8mp
3. Osváth Péter, Májer Dávid (Skoda Fabia R5)                                        +1:59,5p
4. Trencsényi József, Verba Gábor (Skoda Fabia)                                     +2:11,1p
5. Csomós Miklós, Nagy Attila (Skoda Fabia R5 RS)                                 +3:16,4p
6. Trencsényi Vince, Adorján Szabolcs (Skoda Fabia)                              +3:26,6p


 
2024. július 14. hírek, interjúk
vissza